Nagyított fotós motívumok színes elemeivel díszítet belső tér

Nagyított fotós motívumok színes elemeivel díszítet belső tér

A Cseh Tudományos Akadémia Fizikai Kutatóintézetének bejárati és a nagyközönség által is használt tereinek átépítése kapcsan a beruházó szándéka elsősorban az volt, hogy azok újra az intézmény jelentőségének megfelelő értéket képviselhessenek. A tervek az Anta építésziroda két tervezőjének, Karel Moudrýnak és Martin Rezeknek a munkáját dicsérik. A szakemberek az eredeti terek sajátosságait figyelembe vevő, ám esztétikailag és funkcionálisan is újat hozó megoldásokat alkalmaztak. Alapvető célként fogalmazódott meg, hogy a fényviszonyok javításával a terek vizuálisan átláthatóbbak legyenek, megjelenésükben pedig kompaktabbak benyomást keltsenek.
Az eredetileg elképzelt üvegfalakat a falak néhány eleme esetében a LIKO-Glass színes motívumai, valamint a recepciós pult teszik egyedivé. Érdekesség, hogy az említett színes elemek egyúttal magának a Fizikai Kutatóintézetnek tevékenységére is utalnak, alapját ugyanis olyan, a Fizikai Kutatóintézettől kapott különböző anyagok belső struktúráját ábrázoló nagyított képek alkotják, melyek közül a tervezők választották ki és helyezték el a felületeken a legmegfelelőbbeket.

Tudjon meg többet a LIKO-Glass rendszerről

Tekintse meg a LIKO-SPACE mobilfalak rugalmasságát

 

 

Gyors kontakt

Czech Best Managed CompaniesCZGBCAMSP

Ez a weboldal cookie-kat használ

Cookie-kat használunk a tartalom és a hirdetések személyre szabására, a közösségi média funkciók biztosítására és forgalmunk elemzésére. Weboldalunk Ön általi használatára vonatkozó információkat megosztjuk közösségi médiával, hirdetési és elemző partnereinkkel is, akik egyesíthetik azokat más információkkal, amelyeket Ön biztosított számukra, vagy amelyeket a szolgáltatásaik Ön általi használatából gyűjtöttek össze.

Testreszab

Cookie-k testreszabása